Régiók/Gyülekezetek » Hegyalja » Tövis-Diód

Tövis (Teiuş) Gyulafehérvár és Nagyenyed között, a Maros-Kárpátok vonulata által övezett területen fekszik. A települést először 1269-ben Ratka néven említették. 1333-ban Spinus, később Villa Spinarum, Thuys, Tyvis, Tywys, Teowis alakban fordult elő a név. A Dreikirchen német név a település kora újkori három templomára utal (katolikus, református és görögkeleti). Középkori egyházáról 1293-as oklevél tanúskodik. Domokos nevű papja a pápai tizedjegyzék szerint 1332-től fizetett. A középkori, eredetileg bazilikás, háromhajós plébániatemplom már 1293 előtt létezett, de a kora gótika jegyei mellett, a 14. századi átalakítások nyomát is őrzi. A szentély apszisában található körablak és bordázat, a zárókövek a kerci építészműhely hatását tanúsítják. A település másik templomát, az 1449-ben felszentelt obszerváns ferences kolostort, Hunyadi János építtette. A reformáció következtében kiürült, romos kolostortemplomot a 18. században újították, a mellékhajókat lebontották. A református templom főhajójának külső falain befalazott árkádok boltívei, a szentély falán befalazott, félköríves és csúcsíves ablakok láthatók. A szentély körablaka a gótikus rozettától eltérő, faragott kőből csipkézett, román stílusú, nyolcküllős ablakrózsát zár körül. A korai gótika jegyeit mutatja a sedilia (papi ülőfülke), és a sekrestyeajtó. A gótikus kapu csúcsíves, négyes bordázatú, faragott oszlopfejű pálcatagokkal rendelkezik. A 25 m magas, a nyugati homlokzatból kiugró, a templomtesttel együtt 317 m2 alapterületű,    8 méter magas torony építését a gótikus korban fejezték be. A templom egyszerű, kazettás mennyezetét 1777-ben, báró Zeyk Dániel készíttette. A régi, vasalt ajtó 1782-ben készülhetett. A toronyórát Müller János budapesti gyárában készítették, a 19. század végén. A 18. században Tövis református egyháza Diódváralja filiája volt. 1815-ben le akarták választani a gazdaságilag-demográfiailag fejlődő Tövist. De ezt csak úgy látták lehetségesnek, ha a tövisiek hat éven belül saját parókiát építenek. 1850. március 4-én Tövis egyháztagsága 201 személyből állt. A 20. század elején már anyaegyházközséggé vált a település, és 1928-ban 96 tanulóval két tanerős magyar iskolája volt. A reformátusok lélekszáma 1000-re emelkedett, de a II. világháború után 350-re csökkent. Az egyházközség jelenlegi parókiáját, az egykori finánc laktanya épületét a gyülekezet megvásárolta és átépítette, 1939. július 2-án Vásárhelyi János püspök szentelte fel. A parókiát és az irattárat 1944-1945-ben a beszállásolt – főleg orosz – katonák tönkretették. A parókiát az 1980-as években, a templombelsőt 2003-ban javították. Korábbi területeiből az egyházközség visszakapott 6 hektár szántót, de 13 hektár nem került visszaszolgáltatásra, mivel arra ráépítették a jelenlegi tövisi cukorgyárat. Lelkipásztorai: Domokos (1319), Tamás (1344–1352), Péter (1358), Gergely (1364), András (1420-1440), Pétsi Ferenc, Kovásznai István (-1751), Fülei János (1751-1769), Vég János (1782), Nemegyei Miklós Ferenc (1819), Gruzda Domokos, Nagy Ferenc esperes, Pünkösdi Zoltán, Czira László (1962-1983), Kelemen Attila (1983-1990), Örvössy István (1991–2015), Téglás Tibor Miklós (2015- ).


Diód (Stremţ) község a Gyógyi-patak mellett, a Torockó-hegység délkeleti részéhez csatlakozó Hegyalja-dombvidék északi részén fekszik.
A település első említése 1264-ben Gyog, 1280-ban Superior Gyogh néven történt. 1673-ban Sztremezen formában, 1678-ban a román lakosság által használt Sztremcz néven fordult elő. A 18. századtól a magyar lakosság főleg Diódváralja néven említette. (Magyar neve a dió főnév -d képzős alakjából ered. Román nevének eredete délszláv hatásra utal.) 1332-ben már plébániatemploma volt a településnek. Miklós pap a pápai tizedjegyzék szerint 40 dénárt fizetett, 1332-ben 22 dénárt, 1334-ben 20 dénárt, majd 3 régi banálist és 9 dénárt. 1340-ben András volt a lelkésze. A Diódi (Gyógyi), középkori birtokos család nevéhez fűződik a diódi vár építésének kezdete, a 13. század második felében. 1442-ben a Gyógyi családtól Hunyadi János szerezte meg a birtokot. 1445-ben Hunyadi erősítette meg a várat, és belsejében Szűz Mária patrociniumának égisze alatt, kápolnát épített. (Ez nem azonos a jelenlegi kisméretű református templommal.) A településen ma már csak a vár maradványai és a falak közelében lévő, romossá vált református templom látható. A kisméretű református templom, amely az erődítmény legrégebbi, 13-14. századi része lehet, a középkori lakótoronyra emlékeztet, amelyet 1537-ben alakíthattak át egyházi célokra. E kis templom köré épült ki a 16. század óta a Tövissel (amelynek anyaegyháza volt) szoros kapcsolatot ápoló, református közösség.
A település felekezeti iskoláját I. Rákóczi György építette. Ő adományozta a harangokat is. A Diódi Református Egyházközség a 18. században és a 19. század elején Diódváraljai Református Egyházközség néven református anyaegyház volt. 1850 után azonban a gyorsan fejlődő tövisi egyház filiája lett. A templomjavítások során a mennyezet alatt, a falon többszínű, festett fríz nyomai tűntek elő. Egy feliratos tábla az 1732. évi javítás dátumát örökíti meg: „Anno Domini 1732. RENOVATUM MOJSIS ZEYK DANYELIS BIRO”. Festett, kazettás mennyezetének feliratos tábláján 1779-es, a templom felújítását is jelző évszám szerepel. A templom mennyezetének leszedett kazettáit a tövisi gyülekezeti házban őrzik. Az 1960 óta használatlan, emiatt enyészetnek indult templomot 2010-ben a budapesti Ágoston Sándor és a gyulafehérvári Bod Péter Alapítvány fiataljai restaurálták, berácsozták a bejárati ajtót, a környéket megtisztították, a tetőszerkezetet részlegesen javították. A tetőszerkezet, a kazettás mennyezet, a belső berendezés további javításra szorul. A diódi kis harangot a tűzoltóság 1961-ben „kölcsönkérte” tűz esetén való híradásra. Az egyházközség nem kapta vissza elkobzott vagyonát, sőt a temetőt is ki akarták sajátítani. Lelkipásztorai: Miklós (1332-), András (1340), Lukács (1346), Máté (1420-1440), Antal (1526), Kovásznai István (-1751), Pécsi Ferenc, Fülei János (-1757), Vég János (1757-1769), Dobói András (1769-), Lozsádi Márton Sámuel (-1848), Örvössy István (1991–).