Tel: 0258-863 286
Tel / Fax: 0258-811.826
Email: nagy_enyed@yahoo.com


Régiók/Gyülekezetek » Hegyalja

A Marosszentimre és Sárd között fekvő, 425 m. magas Bilak hegy körül – a Kecskekő vára és az Érchegység lábánál – fekvő Hegyalján kialakult egykori szász és magyar települések romos templomaikkal a magyar régmúltra emlékeztetnek Egyházi – de magyar szempontból is – Hegyalja olyan mikrorégió, amelyrő1 úgy beszélnek, hogy volt, és amely „nemzeti múzeumi” hangulata miatt kevés reményt rejt magában a jövőre tekintetébeben. Hegyalja a nemzettragikum és egyháztragikum közös szimbóluma lehetne. A hely, amely hamuvá vált eleink sűrű dombhalmait és hallgatásra ítélt templomromjait keserű, sajgó sebként, és elő emlékként hordozza magán. Templomaink hangtalanul is, nemzeti dadogásról beszélnek, nyelv- és múltfelejtésről árulkodnak, jelen állapotukban pedig történelmünk elhanyagolását jelentik, amely ellen tenni kell, és cselekedni érdemes. Szegedi László néhai magyarigeni lelkész akkor, amikor megmutatta a település három temetőjét a tragikus sorsú marosszentimrei lelkész Sikó Gergelynek, ez így jellemezte a látottakat. „Mi, hegyaljai magyarok olyanok vagyunk, mint a krumpli, ami érték, az a földben van.” Erről a régióról Balogh József egykori magyarigeni lakos így emlékezett: „Csodálatos a fekvése. Északra néző lejtője Sárd községre támaszkodik, olyan, mint egy gigantikus színpad. Nyugatra az erdélyi érchegység vulkanikus hegyei zárják le a tért, amely felett középen a Kecskekő 1100 m-re vékony kúpszerűen kiemelkedő meredek sziklacsúcsa őrködik. Északra Alsógáld hosszan elnyúló dombján a Kemények ősi várkastélya áll. Észak keletre és keletre a Maros völgye az égaljáig húzódik, és barátságosan és szelíden oldja fel a nyugati oldal merész csúcsai és erdős meredek hegyei által határolt távlatot. Itt fekszik a bilaki rét, ilyenkor kaszálás előtt, a virágok kelnek versenyre és merész színeikkel és bódító illatukkal csábítják, hívják a lepkéket, méheket és darazsakat, hogy porzóik nászát termékennyé tegyék.”



Gyulafehérvár - Alvinc - Szászsebes - Marosszentimre - Székes völgye

Gyulafehárvár Református Egyházának története

Gyulafehérvár (Alba Iulia) a Maros és az Ompoly összefolyásánál emelkedő fennsíkon, Kolozsvártól 95 km-re, délre fekszik. 1542-1690 között az Erdélyi Fejedelemség fővárosa, majd Fehér, illetve 1775-től Alsó-Fehér vármegye székhelye volt. Ma az erdélyi római katolikus Érsekség székhelye. A reformációról már 1577-től kezdve beszélhetünk, hisz okiratok református-unitárius hitviták színtereként említik a települést, de Gemmeus Máté reformátori szerepéről is szólnak.


Részletek

Magyarigen - Sárd - Boroskrakkó - Zalatna

A Magyarige-Sárd-Boroskrakkó-Zalatnai Református Egyház története

Magyarigen (Ighiu) Gyulafehérvártól északra, a Maros nyugati partján, Borosbocsárd, Boroskrakkó és Sárd szomszédságában terül el. Egykor a fejedelmi Erdély Versailles-ének, a Gyulafehérvári Református Egyházmegyét pedig virágkorában Magyarigeni Egyházmegyének nevezték. Mára az erdélyi magyarság szenvedésének, a népességfogyásnak a szimbóluma lett. A település neve először 1209-ben jelent meg Crapundorph (Grabendorf) alakban, majd 1225-ben Crapundorf, 1266-ban Yhuen, Ygun, 1299-ben Iguen, 1313-ban és 1347-ben Igen, 1366-ban Ungarice Igen, Saxonice Krappundorf formában. A reformációra 1563 táján, Fejérvári Sebestyén lelkész idején tért át a falu (Bod Péter szerint, ekkor „már reformáltatott volt a hely”), amelyet a kezdeti virágzás után, számos tragédia ért. 1601-ben Basta vallon zsoldosai a fejlődő kisnemesi város 40 lakóját ölték meg; 1658-ban a török-tatár hadak felégették a települést és a parókiát; 1738-ban 152 halálos áldozatot követelő pestisjárvány pusztított a mezővárosban; 1848-ban 187 magyar férfit végeztek ki egyenként.

Részletek

Abrudbánya - Verespatak

Abrudbánya az arany városa- rövid református gyülekezettörténet

Abrudbánya (Abrud) Fehér megyében, a 74-es nemzeti úton, az Abrud-patak völgyében, az Erdélyi Szigethegység szívében, Gyulafehérvártól 65, Tordától 95 km-re fekvő kis bányaváros. A város első írásos említése 1271-ből való. Neve a latin obrussa (próbakő) szóból ered. Az utólagos bánya elnevezés a magyarban az ezüst- és aranybányászatra utal. 1271-ben Obruth néven említették. Később Obrud-bana, Abrughbanya, 1517-ben Abrogh banya, majd Abrug-banya néven is megjelent. Az első református templom építésének idejéről két, egymástól majdnem ötven évvel eltérő évszám áll rendelkezésünkre: 1625 és 1672. Ugyanis, egy 1888. évi Protestáns Közlönyben Konc József egyháztörténész az egyház keletkezését a templomépítés évével hozza összefüggésbe, s azt 1672-re datálja. Egy 1889-ből való emlékirat szerint (amely valószínű a ma is álló templomot építtető, áldott emlékű lelkész, nagytiszteletű Molnár Albert tollából származik) „Floka Péter mint igen tehetős ember valószínűleg saját költségén építtetett templomot és tornyot, ami mellett bizonyít a még most is élő hitfeleink azon állítása, hogy a torony fedelén fehér bádogból kivágott betűkkel egész az 1849. évi vésznapokig olvashatólag látszott: épült 1625-ben”.

Részletek

Tövis-Diód

A Tövis-Diódi Református Egyház története

Tövis (Teiuş) Gyulafehérvár és Nagyenyed között, a Maros-Kárpátok vonulata által övezett területen fekszik. A települést először 1269-ben Ratka néven említették. 1333-ban Spinus, később Villa Spinarum, Thuys, Tyvis, Tywys, Teowis alakban fordult elő a név. A Dreikirchen német név a település kora újkori három templomára utal (katolikus, református és görögkeleti). Középkori egyházáról 1293-as oklevél tanúskodik. Domokos nevű papja a pápai tizedjegyzék szerint 1332-től fizetett. A középkori, eredetileg bazilikás, háromhajós plébániatemplom már 1293 előtt létezett, de a kora gótika jegyei mellett, a 14. századi átalakítások nyomát is őrzi. A szentély apszisában található körablak és bordázat, a zárókövek a kerci építészműhely hatását tanúsítják. A település másik templomát, az 1449-ben felszentelt obszerváns ferences kolostort, Hunyadi János építtette. A reformáció következtében kiürült, romos kolostortemplomot a 18. században újították, a mellékhajókat lebontották. A református templom főhajójának külső falain befalazott árkádok boltívei, a szentély falán befalazott, félköríves és csúcsíves ablakok láthatók. A szentély körablaka a gótikus rozettától eltérő, faragott kőből csipkézett, román stílusú, nyolcküllős ablakrózsát zár körül. A korai gótika jegyeit mutatja a sedilia (papi ülőfülke), és a sekrestyeajtó. A gótikus kapu csúcsíves, négyes bordázatú, faragott oszlopfejű pálcatagokkal rendelkezik. A 25 m magas, a nyugati homlokzatból kiugró, a templomtesttel együtt 317 m2 alapterületű, 8 méter magas torony építését a gótikus korban fejezték be. A templom egyszerű, kazettás mennyezetét 1777-ben, báró Zeyk Dániel készíttette.

Részletek

Vajasd

A Vajasdi Református Egyház története

Vajasd (Oiejdea) Gyulafehérvár és Nagyenyed között fekszik. A település középkori, írásos dokumentumokban található névváltozatai: 1238-ban és 1302-ben Woyasd, 1307-ben Woiasd, 1337-ben Wayasd, 1347-ben Vojasd. Középkori templomáról nincsenek adatok. Egy belső tábla jelzi, hogy a mai templom „Épült 1618. Renoválva 1896 Tókos Sándor pap és Vajasdi Ferenc gondnok idejében”. Ez a templom három alkalommal (1757-ben, 1816-ban, 1908-ban) leégett, egyszer pedig villám sújtotta. Az első tűz után, 1758-1759-ben újjáépítették, majd 1805-ben zsindelyezték. Az 1816-os tűz után négy évig romos állapotban állt. 1896-ban, a villámcsapás utáni felújítás alkalmával a lapos mennyezetet boltívesre cserélték, és a szószéket a templomajtóval szembeni helyről a templom keleti oldalára állították.

Részletek