Előszó a "A reformáció hatása a posztmodern nevelésben" konferenciához

A Nagyenyedi Egyházmegye reformátusságának nevében szeretetettel köszöntöm a konferencia résztvevőit. Megtiszteltetés számunkra az, hogy Önök úgy látták: Nagyenyed a legalkalmasabb arra, hogy az erdélyi református oktatás és posztmodern társadalmunk kapcsolatát – hatástörténetét kielemezze. Jelzésértékű ez, hiszen a posztmodern világ szkepticizmusának velejárója az a kérdés, és egyben megválaszolásra váró életérzés, hogy mi a szórványban élők: számítunk-e, fontosak vagyunk-e a tömbben élő magyar intézményrendszerünk számára? Be kell látnunk a megyei lakosságból, alíg 3,3 % -ot kitevő református  magyarságunk periférikus téyező lett a magát központokban, intézményekben és gazdasági haszonban gondolkodó társadalmunkban. Erdélyben a hasznos magyar tömeg lett az identitás garanciája, a szórvány az emlékezet őrévé, majdnem rabjává lett. Az őrök pedig arra valók, hogy az átmeneti állapotot konzerválják, az emlékeket őrízzék, és azok biztonságát garantálják. Ilyen értelemben Fehér megye magyarsága, a Nagyenyedi Református Egyházmegye az emlékezet őre, egy nagy visszaszámláló, akinek  létét a nagy elődők fontos tettei lelkesítik. Az Önök jelenléte értelmet ad és adhat ennek a feladatnak, hiszen társadalamunkban posztmodern módón kell rákérdeznünk: mennyire, és milyen tartalommal tudunk választ adni arra a szkeptikus életszemléletre, amely a csendes visszavonulót, református tartalommal tölti-töltheti fel? Ha a posztmodern a „nagy elbeszélésekkel” szembeni bizalmatlanság, akkor Nagyenyed is elmondhatja: hol van a bethlengábori dicső múlt? A felújított falakban, eredményeket is felmutató közösségeinkben, az Önök jelenlétében keresendő? Természetesen egyértelmű válaszokat nem adhatunk, hiszen ahogy a posztmodern gondolkodás többsíkú, úgy válaszaink is meglehetősen összetettek lennének. Egy valami biztos: a dicső múlt a jelen valóságával nem sokban egyeztethető össze.  A posztmodern bizalmatlanság és bizonytalanság ott van valamennyi rezdülésünkben: lesz-e elég gyermek e falakat betölteni, képesek lesznek a tanárok felvállalni a régmúlt szellemiségét- netalántán a reformátust identitást, hasznosak lesznek-e gyermekeink mikrotársadalmunknak? Ezt annak tudatában kell értékelnünk, hogy fiataljaink 80 %  külföldre szeretne menni, és megy is, annak ismeretében, hogy az anyanyelv- mint az ember kifejező eszközének természetes közege, lassan alkalmatlan lett feladatára, és a nyelvi szinkretizmus szórványrabságában egy amolyan „dans macabre”-t játszik a maga rommagyar kifejezésstrukturáival. Szembesülnünk kell azzal a posztmodern szemléletmóddal, amely szerint intézményeink és rítusaink értékvesztettek és idejétmúltak, azzal, hogy az iskola nem feltétlenül a templom – Egyház előszobája, még ha felekezetinek is határozza magát.
A posztmodern  felekezeti, református iskola több, mint rítus- és annak életbentartása. A posztmodern református oktatás válasz arra, hogy Isten, hogyan lehet a bizalmatlan-kétkedő ember életében megtartó valóság, hogyan változtathatja meg a diák szemléletmódjában - a nem érdekel, nem számít – agnoszta világérzését, a krisztusi szeretet tapasztalatává, közösségformáló-optimista tényezővé. Ez egyben oktatási feladat is.
A posztmodern társadalom gerince a globalizmus és ebből fakadó tömeges emberi értékbörze, amelyben az egyéni, a sajátos elvész. Az erdélyi református ember számára a posztmodern világ kihívás arra, hogy a történelem nagy diskurzusát, az elődők példáját, Isten uralmát a világban hitelesen hírdesse, és ezt ne felejtse el megtenni. Fontos az egyén és ezen belül a közösség. Talán erre a Nagyenyedi Kollégium ma is a legjobb példa. Szembe a világtrenddel, szembe a demográfiai fogyással, szembe a bizalmatlansággal és kétkedéssel, hírdeti: voltunk, vagyunk, leszünk. Ebben a pluralista és magyar önkifejeződésben ott van a bethlengábori szellemiség is, de ott van a diákok és tanárok hosszú sorában Bod Péter, Körösi Csoma és Sütő András. Hadd idézzem Bod Péter abban, hogyan határozza meg, modern módón, az oktatás nagy feladatát akkor amikor a Magyarigen melletti Celnán élő Teleki Lászlónét, született Ráday Esztert méltatta, gyermeke- Teleki József taníttatása kapcsán: „Az anyai tudomány, aranylánc a gyermekek nyaka körül.” Az oktatás lett légyen szülői, -kollégiumi-vagy akadémiai, mindenképp érték, egy bizalmatlan, emlékeitől elidegenedő posztmodern világban. Egy olyan érték, amely a modernitáson át a mai társadalomnak is üzen. Azt, hogy ha idegen országokat szeretnél megismerni, előbb ismert meg hazádat, légy hasznos nemzetednek, egyházadnak, légy hűséges Istennek.
Jelen konferencia erről fog beszélni, éspedig arról, hogy egy többszólamú posztmodern világban, ahol megkérdőjelezik önazonosságunkat, múltunkat, hogyan tudunk és, milyen mértékben lehet a magyar református  identitás  maradandó és építő tényező.  Bármennyire is „varázstalanító”, maxweberi módón a posztmodern kor, nekünk mindig érdemes és kell akaratunk legyen arra nézve, hogy egy darabot az erdélyi tündérkert varázsából visszacsempésszünk a népek asztalára. Elesettségünkben talán segítség erre Erdély sokszínűsége, és az , hogy a református pedagógia embereszménye nem a múltban révedezik, hanem annak segítségével a mának nevel hasznos és istenfélő embereket, olyanokat, akik a posztmodern módón nyelvét és tudatát tördelő világban: tudják hol a helyük, mi a feladatuk és kihez tartoznak.
Áldott konferenciázást!

Dr. Gudor Kund Botond esperes